Filament LED Fényforrások

A fejlesztők nagyon sokat dolgoztak azon, hogy a LED körték minél jobban hasonlítsanak a széles körben elterjedt hagyományos izzókra. Az évek során a kezdeti robosztus alakjuk fokozatosan szelídült és a színhőmérséklet is egyre inkább megközelítette a szénszálas izzóét, az egyik legnagyobb gondot azonban a sugárzási szög okozta, hiszen a hagyományos izzók csaknem teljesen körbe világítottak, míg a LEDeknél ez a kezdetekben elérhetetlennek bizonyult. A hagyományos chip tokozási technológiával közel 10 év fejlesztést követően sem sikerült. Az újonnan kifejlesztett “Chip On Glass” gyártástechnológiának köszönhetően gyakorlatilag ezt sikerült elérniük. Röviden a lényeg: a kis diódákat vékony üvegszálra/zafírszálra ültetik, bevonják foszforral és a búra belsejét inert gázzal töltik fel. Így gyakorlatilag elérhetővé vált a hagyományost teljesen kiváltó LEDes technológia, sőt a technológiának köszönhetően megjelentek a különböző formájú és meleg színhőmérsékletű (2200, 2500 Kelvin) design LED izzók. A technológiát filament LED vagyis szálas LED fényforrás, de találkozhatunk a FiLED elnevezéssel is.